• +36 (79) 341-054
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Hétfő-Péntek 7:00-18:00

Válaszd a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumot!

Válaszd a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumot!

Gimnáziumunk fő célja a tehetséggondozás és az esélyek kiegyenlítése, de az általános műveltség megalapozását is fontosnak tartjuk. A differenciált oktatást a csoportbontás segíti. A 11. és 12. évfolyamon a tanulók intenzíven készülhetnek fel az emelt szintű érettségi vizsgákra, a felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásra, illetve a nyelvvizsgákra. Tanulóink érdeklődési körének kiszélesítését a szakkörök jelentik, amelyek keretében ebben a tanévben pénzügyi–gazdasági ismereteket is el tudnak sajátítani, valamint az orosz nyelvvel ismerkedhetnek. Büszkék vagyunk az elért tanulmányi és versenyeredményekre, és arra is, hogy diákjaink közel 70 %-a egyetemen, főiskolán tanul tovább.

 

Gimnáziumunkban azonban az élet nem csak a tanulásról szól. Szeretnénk egy összetartó, jó közösséget kialakítani, ezért kilépünk az iskola falai közül, és ismeretterjesztő, de testi és lelki fejlődést segítő előadásokat is szervezünk. Az elmúlt hónap eseményei jól tükrözik gimnáziumunk pezsgő diákéletét. A jövőt megalapozó programok keretében a Szegedi Tudományegyetem kihelyezett nyílt napot tartott, a Pécsi Tudományegyetem is bemutatkozott, de a bajai Eötvös József Főiskola is pályaválasztási napot rendezett iskolánkban.

Diákjaink rendszeresen vesznek részt – sokszor ingyenesen vagy jelképes összegért – kulturális rendezvényeken: az ősz folyamán például Miklósa Erika koncertjét hallgathatták meg a szegedi Dómban, a helyi művelődési házban pedig színházi előadásokat láthattak. Budapesten a János vitézt élvezhették, de meg kell említeni az Operakalandot is, amelynek keretében a West Side Story című musicalt tekinthették meg az érdeklődők az Erkel Színházban.

Kirándulásainkon is sokszor jelképes összegért vehetnek részt diákjaink: Budapest, Arad és Vajdahunyad vára tartoztak idei célpontjaink közé.

Komoly, ismeretterjesztő rendezvényeket is szervezünk: október 23-ára emlékezve például Kun Ferenc történész tartott élményszerű előadást diákjainknak. A „Mondj nemet!” program keretében pedig tanulóink ön- és társismereti tréningen vehetnek részt.

Diákjaink örömmel és lelkesedéssel lépnek fel a városi rendezvényeken, szinte nincs Bácsalmáson olyan rangos esemény, ahol ne lennének jelen verssel, énekkel, zenével vagy  tánccal. Mindennapjainkat szabadidős programok színesítik: koridisco vagy csúszdapark Szegeden; sportrendezvények, gasztroshow… Mindet felsorolni szinte lehetetlen.

Szeretnénk széles körben megismertetni gimnáziumunkat, ezért a Baján megrendezett pályaválasztási kiállításon is bemutatkoztunk. A környező települések általános iskoláiban szülői értekezleteken tartottunk tájékoztatót az iskoláról.

A gimnáziumot, rendezvényeinket, diákjainkat kiemelten támogatja Bácsalmás Város Önkormányzata. Bácsalmás Város Képviselőtestülete a példamutató, szorgalmas gimnáziumi tanulóknak ösztöndíjat alapított, amit Németh Balázs polgármester adott át 10 diáknak.

Várjuk szeretettel azon diákok jelentkezését, akik egy nyugodt, biztonságos, családias környezetben szeretnék megalapozni a jövőjüket. Ha felkeltettük érdeklődésüket, 2015. december 05-én 8-12 óráig nyílt napon ismerkedhetnek a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium életével.

2015. november 19-én 17 órakor hatosztályos beiskolázási szülői értekezletet tartunk!

A Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban

2016-2017-es tanévben induló osztályok

(tanulmányi területek megadása):

4 évfolyamos gimnáziumi képzés (9-12.évfolyam)                    KÓD: 001

Felvételi létszámkeret: 34 fő

A felvétel a hozott jegyek (7. osztály év végi és a 8. osztály félévi közismereti tantárgyak osztályzatai) figyelembe vételével történik. Felvételi vizsga nincs!

6 évfolyamos gimnáziumi képzés (7-12.évfolyam)                    KÓD: 002

Felvételi létszámkeret: 34 fő

 

A hatévfolyamos gimnáziumi tagozatra a hozott jegyek (5.o év végi és 6.o félévi) alapján nyernek felvételt a tanulók. Felvételi vizsga nincs!

További tájékoztató a gimnázium honlapján olvasható

                                                                                              Márai András

                                                                                                   igazgató


Elérhetőségeink

    +36 (79) 341-054     
     6430, Bácsalmás Szent János utca 5.
    bacsalmasigimnazium@gmail.com