A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2015. szeptember 25-től a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium diákjai egy 3 napos kiránduláson vehettek részt a nyolc Partiumi és a nyolc magyarországi középiskola egyikeként Romániában.
A programsorozat részeként Nagyszalontán megnéztük az Arany János Emlékmúzeumot, majd ellátogattunk Arany János szülőházához is. Ezután az Arany János Iskolaközponttal ismerkedtünk meg.
Aradon megkoszorúztuk az Aradi vértanúk emlékművét és a vesztőhelyet is, ahol kivégezték a 13 tábornokot. A Csiky Gergely Főgimnáziumban tettünk egy rövid látogatást. Itt az óvodától a középiskoláig magyar nyelvű oktatás folyik. Ezután a Bohus kastélyt csodálhattuk meg, ahol Görgey aláírta a fegyverletételt, majd Máriaradnán a felújított templomot néztük meg.
Temesváron egy városnéző séta keretében ismerkedtünk meg a város nevezetességeivel, emlékhelyeivel. A Temesvári Református templomban hallhattunk egy rövid tájékoztatót a romániai magyar közösség szerepéről.
A kirándulás során sok új barátot szereztünk. Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek.
Kőszegi Judit 10.b osztályos tanuló

