Bezdánban jártunk
2015. április 25-én gimnáziumunk ellátogatott a szerb testvérvárosunkba, Bezdánba. 24 tanuló 2 kísérővel 8 órakor indult Bácsalmásról autóbusszal. Másfél órás utazás után idegenvezetőnk kíséretében először Pudar parfümmúzeumát tekintettük meg, ahol egy fiatal ikerpár gyermekkorától gyűjtött több mint 2000 különböző nevű és illatú parfümös üvegcséjét őrzik. A múzeum egyedülálló Európa ezen térségében. A múzeumlátogatás után egy rövid sétát tettünk Bezdánban, majd a Nananin tanyára utaztunk. A tanyatulajdonosok – fiatal házaspár – szívélyesen fogadtak bennünket. A tanyasi élet, az ezzel járó nyugalom, a csend, a gyönyörű természet, az állatok mind jó kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak a fárasztó tanulással telt mindennapok után. A vendégszerető házaspár a bemutatkozást követően finom reggelivel látott bennünket vendégül, majd egy „játékos ismerkedés a tanyasi élettel” feliratú pólót ajándékoztak mindannyiunknak.
Az egyenpólóban bejártuk a tanyavilágot, sétáltunk, állatokat simogattunk, majd közösen elkészítettük az ebédet. A fiúk a halászlével teli bogrács alá fát hasogattak, majd a lányokhoz csatlakozva közösen meggyúrták a halászlétésztát. A tésztakészítés mindenki számára élmény volt, ugyanis manapság nem sűrűn gyúrunk tésztát, hanem főként készterméket vásárolunk. A hagyományos tészta mellett készítettünk olíva olajasat, csalánosat, amit frissen szedett és turmixolt csalánlevéllel színesítettünk. Az udvarban felállított pavilonban a házaspárral közösen megebédeltünk. Majd pihenésképpen nádtetős kunyhó alatt különböző ütős hangszerekkel ismerkedhettünk meg, amelyeket bárki megszólaltathatott. A drága hangszerek mellett a gazda jó ötletet adott arra, hogy hogyan lehet a háztartásban megtalálható eszközökből hangszereket készíteni. Uzsonnára kakaós és lekváros palacsintával kínáltak bennünket. Búcsúzóul Kőszegi Judit Nikolett, Simó Dorottya Luca és Varga Viktória énekelt a gimnázium nevében. Indulás előtt egy közös fényképen örökítettük meg ezt a szép napot. A házaspár egy emléklappal nyilvánított köszönetet, melyben kifejezték hálájukat, hogy részvételünkkel gazdagítottuk a szakmai műhelyük múltját és jelenét, miközben egy kellemes baráti hangulat és kapcsolat alakult ki a Nananin tanyán. Hazafelé egy kis kitérőt tettünk a Duna-partra, majd az esti órákban élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva tértünk haza.
Dobozi Réka 9.B
