• +36 (79) 341-054
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Hétfő-Péntek 7:00-18:00

Felvidékről kitelepítettek emléknapja

Felvidékről kitelepítettek emléknapja

Április 12-én Márai András igazgató úrral, Németh Attila és Haszur Antal tanár urakkal és Czeglédi Somával a felvidékről kitelepített magyarok emléknapján vettünk részt a Rákóczi Szövetség szervezésében Budapesten.

Az emlékünnepség előtt megtekintettük a felújított Kossuth teret, valamint sétáltunk a Duna-parton.
A rendezvény 11 órakor kezdődött a Parlament Felsőházi Termében. Hallhattuk az Országgyűlés alelnökének, Gulyás Gergelynek ünnepi beszédét és egykori kitelepítettek visszaemlékezéseit. Felszólalt a szövetség elnöke is. A délelőtti program második felében a középiskolások és egyetemisták részére meghirdetett pályázat eredményhirdetése zajlott. A műsor után állófogadáson vettünk részt az Országházban, utána pedig megcsodáltuk az épületet a Szent Koronával együtt.

Délután 3 órakor folytatódott a rendezvény, a Magyarság Házában egy gálaműsort láthattunk, melynek keretében a ház igazgatónője mondta el gondolatait a felvidéki kitelepítéssel kapcsolatban, illetve egy korabeli viszonyokat tükröző, megrázó történetet hallottunk. A műsort egy színvonalas felvidéki zenekar, a Kor-Zár együttes koncertje zárta. Ők felvidéki költők megzenésített verseit adták elő.

A nap során értékes gondolatokkal gazdagodtam, így már jobban átérzem a kitelepítés jelentőségét.

Skribanek Solt

 

 

 


Elérhetőségeink

    +36 (79) 341-054     
     6430, Bácsalmás Szent János utca 5.
    bacsalmasigimnazium@gmail.com