• +36 (79) 341-054
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Hétfő-Péntek 7:00-18:00

Hunyadisok Vajdahunyadnál

Ez már történelem!

A Bácsalmási Hunyadi János gimnázium tanulói az 2015-ös őszi szünet első napján, október 26-án, a Románia területén fekvő Aradra és Vajdahunyadra látogattak el. A meglehetősen hosszú utazás után az első megálló Arad volt, ahol egy emlékhelyet, majd a Csiky Gergely Főgimnáziumot nézték meg a diákok. Az iskola nagy múltra tekint vissza, érdekessége pedig, hogy Romániában ez az egyetlen magyar nyelvű gimnázium. A helyiek egy néptánc bemutatót is szerveztek a Hunyadisoknak, ajándékba pedig iskolaújságot adtak. Indulás előtt még apró süteményekkel is kedveskedtek a tanulóknak.

 A következő állomás Vajdahunyad vára volt. Ez az impozáns középkori eredetű vár Erdély egyik leghíresebb turisztikai látványossága, amit Mikszáth Kálmán is a ,,várak királyának” nevezett. Vajdahunyad vára a város fölé emelkedő dombtető szélére épült, közvetlenül a Zalasd patak mellé.  A város szürke tömegéből hirtelen kimagasló vár  csodálattal tölti el látogatót. Ez a díszes palota egykoron a Hunyadiaknak lett adományozva még a 14. században. A várat az évek folyamán többször pusztította el tűzvész, de 1907-1913 között sikerült restaurálni a mai állapotába. A hely további érdekessége, hogy Mátyás király ebbe a várba záratta be az egykori havasalföldi vajdát, akit a mai emberek csak Drakula  grófként emlegetnek.  A terület rengeteg értéket őriz, ami által a régió egy óriási szabadtéri múzeumnak is tekinthető. Az élményekben gazdag nap után hosszú buszozás vezetett hazáig.

 A Rákóczi Szövetség jóvoltából megvalósuló kirándulás nagyon népszerű volt a diákok körében. A tanulók lelkesen számoltak be úti élményeikről. Elmondásuk alapján gyönyörű tájakon jártak, új ismeretekre tettek szert, és új emberekkel ismerkedtek meg. A Rákóczi Szövetség tehát megint bizonyította létjogosultságát, hiszen a program nem titkolt célja a határon túli barátságok erősödése, és az ott élő magyarság megismerése. A diákok továbbra is szívesen vesznek részt hasonló iskolai programokon, amelyek megszervezéséért újfent köszönettel tartozunk Márai András igazgató úrnak. 

                                                                       Varga Viktória 11.a osztályos tanuló

 

 


Elérhetőségeink

    +36 (79) 341-054     
     6430, Bácsalmás Szent János utca 5.
    bacsalmasigimnazium@gmail.com